Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Koszovói veterán a romagyilkosságok gyanúsítottjai között.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Kárpát-medencében élő, de külföldi származású embereket mutatnak be, akik itt leltek hazára az évek során.
Több ellenzéki képviselő úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat kísérlet az alkotmánybíróságnak az AfD-től való elszigetelésére.
Estére 22 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.
Ez lenne a csodaszer Trump ellen?
Ő csupán „politikai igazságszolgáltatás” áldozata lett – magyarázta a német lapnak az EP-képviselő, aki tavaly februárban társaival együtt vert félholtra Budapesten ártatlan embereket, csak azért, mert azt feltételezték róluk, hogy szélsőjobboldali szimpatizánsok.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.
A miniszerelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sziget függetlenségi törekvéseinek tiszteletben tartása elengedhetetlen.